Hosszú ideje nem pihentem annyit, mint most, a háromnapos kényszerszabim alatt. Kicsit megárthatott nekem az egyetem, mert nem tudtam elvonatkoztatni néhány dologtól ma, amikor megnéztem ezt a háromrészes X-akták epit. Arra nem vállalkoznék ugyan, hogy tudományos értekezést írjak belőle, de mindenképp ééééérdekes a dolog. :)
A történet lényege, hogy afrikai bácsik találnak egy idegen űrhajó darabot Elefántcsontparton. Egyetemi tudósprofesszor bácsi rögtön szól is az okosoknak, hogy hejj, hát van itten egy furcsa fémdarab, "bazz, ez pörög" *huss* belefúródik az angol nyelvű Bibliába. Említettem, hogy Afrikában vagyunk?


Na, szóval, az érdekes metál darab átlyuggatja isten könyvét, és a fekete bácsi pont a Genezisnél nyitja ki a Bibliát. Az ugye mindegy, hogy az egész könyv darabokra szakadt, de lényeg, hogy a Genezisnél nyitotta ki a prof. a könyvet.

No, hiszen ennek fele sem tréfa. Azonnal lépéseket kell tenni az ügyben, hoppá, bácsi meghal. Közben efbíájéknál nagyon felkészült ügynökeink a főnöktől hallják az új ügyre vonatkozó információkat, de hát milyen ügynököknek gondoljuk őket? Mindenre tudják a választ, sőt, még ők világosítják fel a stúúpid főnököt.

Mulder ügynök agyi hullámait kicsit összegubancolja a fém darabról készült rajz, ezért Scully ügynök azt mondja neki, hogy menjen haza, és feküdjön le aludni. Mulder ügynök kis kezesbárány, Scully ügynök egyetlen füttyentésére ugrik már, csak kicsit félreértelmezi a dolgot. Scully ügynök nem úgy gondolta, hogy menjen haza kufircolni a volt nőjével, de hát ez lett belőle.

No, szegény ázsan Szküli munkájába veti magát, és megtudja, hogy az a nagyon okos őslakos bácsi, Albert Hostein, aki anno visszahozta a halálból M ügynököt, most épp rákos beteg. Az X-aktákban mindenki rákos. Scully ügynököt hazarángatják, hogy közöljék vele, hogy a társa most már hivatalosan is őrült, és bezárták a gumiszobába, ahol Scully nevét kiabálja.

Scully konfrontálódik az igazgatóúrral és Mulder ügynök ex-csajával, jól felpaprikázza az agyát, amikor a nő közli vele, hogy Mulder csak benne bízik, mind a kettőt lehazugozza, és elutazik Afrikába, hogy a végére járjon a dolgoknak. Elefántcsontparton egy ilyesmi várja a tengerparton:

Eltelik ki tudja, mennyi idő, Scully ügynöknek megnőtt a haja. A 600 fokban aszalja magát egy afrikai sátorban, és tanulmányozza az űrhajó darabjait. Rájön, hogy a hajón értelmes, emberi írás van. És a jelek angol átírására is rájön (és még itt nem is olyan fejlett, mint a 2008-as mozifilmben, ahol a google search segítségét hívja egy agyműtéthez).

Rájön, hogy a teljes emberi DNS leírása megtalálható a hajón, továbbá részlet a Bibliából. Milyen keresztények ezek az idegenek, most nem? No meg, tök rendesek, hogy pont angolul kódoltak. Elvégre írhattak volna kínaiul is, mert azt beszélik a legtöbben a Földön, de ők aranyosak voltak és angolul hagytak üzenetet. Közben Mulder ügynök még mindig kicsit elmebeteg, és rátámad a főnökére.

De megtudjuk, hogy ezt azért tette, mert segítségre van szükségre. Tud mindenfélét, pl. emberek agyában olvasni. Afrikában sáskaraj lepi el ázsan Szküli szobáját, vérré változik a tenger, felforr, a döglött halak is felélednek, totál nagy a káosz. Mulder ügynökről meg kiderül, hogy idegen az agya. Skinner közben lebukik, hogy az orvos engedélye nélkül különböző injekciókat nyomkod Mulder infúziójába, amik hatására 100-ból 100 alkalommal megmondja, mikor lesz látható az ufó a képernyőn.

Scully közben mindenféle feka csókákat vizionál maga mellé a kocsiba, aztán már nem bírja idegileg, és hazajön. A kórházba persze nem engedik be, mert kopszi engedély nélkül bedrogozta a kis űrlényagyú Muldert, de milyen mák, hogy Scully az ügynök orvosa is, nem csak a csicskása, így orvosként beengedik. Ott elsírja magát M-nek, hogy ne adja fel, mert már közel a cél, de az nem reagál semmit. Közben a furcsa nézéseiből mi tudjuk, hogy ő azért hall mindent, csak jobban szeret zombit játszani.
A következő rész azzal indul, hogy M-nek már teljesen kész lehet az agya, mert álmában a tengerparton ül, és látja, ahogy egy kölyköt épp járni tanít az anyukája. Ez meg itt egy igazán jól sikerült kép az úrról, pedig nem vagyok érte oda...

Na, közben eljön érte az apja, vagyis a cigarettás ember. Ő is volt már minden írón keresztül Kennedy gyilkoson át. Ő is benyom neki pár drogot, és elviszi az alternatív univerzumba, ahol nincs Scully, csak az elrabolt húga, meg mindenki, akit közben már kinyiffantottak, és persze a randa ex nője, akinek még csinál is két rusnya kölyköt. Scully közben mit sem sejtve édesen alszik.

Aztán rászólnak, hogy ezt mégsem munkaidőben kellene csinálni, úgyhogy pattanjon, és mentse meg a társát. Mulder az alternatív világban kinyitja a hűtőt, és meglátja, hogy van egy kilo szotyi a hűtőben. Tudnám, minek azt a hűtőben tárolni, de biztos. Elbeszélget mindenkivel, aki a másik világban halott, majd kórosan öregedni kezd. Lassan kinyiffan végre az ex-csaja is. De abban a világban Scully is halott.

Közben a rendes világban Mudler ex-nője rájön, hogy de csúnya volt eddig, most mégis inkább segíteni akar, ezért elküld egy könyvet Scully ügynöknek, ami tartalmazza az amerikai őslakosok írását. Mit tesz isten, hát az amerikai indiánok írása megegyezik azzal, ami az űrhajó fedelén van. Nabazz, ezek szerint ezek az űrlények beszélték az anasazi indiánok nyelvét, és gondolták, miért írjunk angolul, nem? Majd írunk az anasazi indiánok nyelvén, amit majd átkódolnak a majmok modern angolra. Hát, tök logikus, nanuk-nanuk.

Scully épp készülne megtárgyalni az igazgatóval, hogy ő küldte-e a könyvet, amikor is, az épp görnyedve fetreng az íróasztala előtt. Gondolhatnánk azt is, hogy hasgörcs, netalán tán hasmenés okozta gyomorfájdalom kínozza, ha nem épp akkor suhanna ki valami furcsa kinézetű fickó az ajtón. Az igazgató titkárnője földbe gyökerezett lábakkal vizslatja az eseményt, és csak akkor tér magához, amikor Scully rákiabál, hogy kapja már fel a telefont, és hívjon segítséget.

Bátor ügynöknőnk az ágresszőr nyomába ered, aki mint ahogy azt a gonik szokták tenni a filmekben, kényelmes léptekkel halad előre a folyosón. Persze az ügynöknő akárhogy is fut, nem éri utol. Gondol egyet, és kiabál a kollégának, hogy állítsák meg azt az embert, de szarnak a fejére. Sőt, a fickó benyomja a vészcsengőt, és mindenki fejvesztve menekülni kezd. FBI-éknál se gyakran lehet tűzvédelmi megbeszélés. A fickó eltűnik, Scully meg idegesen ráver a vészjelzőre.

Adott a könyv tehát, meg az anasazi írás, de Scully ügynök persze nem olyan okos, hogy összetegyen mindent. Épp baromira kivan bukva, hazamegy, ahol persze minden lámpa ég. A kis környezettudatos amerikai. Kinyitja a hűtőt, hogy bekapjon valamit, amikor is megjelenik a lakásában Albert Hostein, aki mint tudjuk, rákosan fekszik a kórházban. Majd közli vele, hogy ne az eszével akarja megmenteni a társát, hanem... és rámutat a cickóira. Scully ekkor nagyon hülyén néz, és megkérdezi, hogy imádkozzon-e, erre Berti letérdel elé, és Scully is térdre ereszkedik. Imádkozni kezdenek. Gondolom, angolul. És keresztény imákat mormolnak. Elvégre mindenki keresztény, és angolul beszél. Még a földönkívüliek is.

Mulder közben Scullyról vizionál, aki közli vele, hogy egy áruló, és neki nem itt kéne meghalni, egy kényelmes ágyban, miközben az ördög odakint tombol. Mulder nem érti mi van, hiszen ő egy öregember már, és különben is, Scully, bakker, te élsz? A valóságban Scully a szőnyegén ébred, épp, amikor valaki egy borítékot csúsztat be az ajtaja alatt. Albert H. eltűnt, viszont van egy mágneskártya a borítékban, juppi, kihozzuk Muldert! No persze sima az út, se őrök, senki, Scully bejut a titkos és nagyon őrzött területre, ahol meglátja a Krisztus-pózba hajlított Muldert szenvedni az asztalon.

Ott megint sír neki egy sort, majd Mulder magához tér, ahogy az asszonykája puszit nyom az arcára. Aztán kijutnak simán az épületből, amit hangsúlyozom, nagyon nagy erőkkel őriznek. Eltelik két hét, Scully túl van egy frizkó igazításon, megtudjuk, hogy Albert Hostein már két hete halott, tehát nem imádkozhattak együtt. Scully persze fél hinni. Tudjuk. Megtudjuk továbbá, hogy az ex-nő elhalálozott, Scully rájön, hogy milyen kis féltékeny nénje volt eddig, hogy sosem bízott benne, pedig ő is csak jót akart, brühh, brühh. Sír még egy kicsit, mert még ebben a részben alig rinyált eleget.

Mulder megnyugtatja, hogy korábban ő is ilyen volt, amikor még embernek érezte magát, de hiszen most, hogy ŰŰŰŰRLÉNY, minden más. Amúgy meg, Scully babám, ne ríjjál, te vagy az egyetlen ember, soha senki más nem kell, és na, jerr ide, hadd ölellek meg, meg nyomj egy cuppanóst arra a szépen befáslizott fejemre. Scully eleget tesz a kérésnek, és szétszexualizálja Mulder homlokát, majd tovalépdel.

Mulder a szexuális homlokcsók után megint azt hallucinálja, hogy homokvárat épít a rusnya kölökkel, de tök frappáns, mert űrhajót homokoztak.

Végeztem.